Hiba történt a modul működésében
Hiba történt a modul működésében

Népszerű bejegyzések

Follow by Email

Népszerű bejegyzések

Népszerű bejegyzések

Analog Clock

Hiba történt a modul működésében
Hiba történt a modul működésében

2011. augusztus 27., szombat

Tiszadobi Gyermek és Ifjúságvédelmi Egyesület filmje

Kérlek, segíts!

http://www.kozosen.hu/php/segitjuk-a-csaladon-kivul-nevelkedo-g yereket.php

Kedves Barátaink! Nézzétek meg az otthonunk filmjét a nyári programjainkról, szavazzatok, ha tetszik és adjátok tovább a hírt! Köszönjük! http://www.kozosen.hu

A Tiszadobi Gyermek és Ifjúságvédelmi Egyesület filmjére kellene lehetőleg! "Adni jó" a címe!
Köszönjük!

2011. június 30., csütörtök

Kétszázezer veszélyeztetett gyermek Magyarországon

Magyarországon körülbelül húszezer gyermek él gyermek- vagy lakásotthonokban, illetve nevelőszülőknél gyermekvédelmi gondoskodásban. Számuk évről évre növekszik. A gyerekek fele 11 és 18 év közötti, tehát éppen problémás korban lévő tinédzser. A kérdéskört a hírtTV Iskolapélda című műsora járta körbe.

Jelenleg 604 gyermekotthon található hazánkban, az állami támogatás a mindennapi igények mindössze 30-40 százalékát fedezi. A gyermekek átlagosan 5 évet töltenek el egy otthonban. Az általános iskolával egybekötött oktatást intézményen belül végzik, rájuk az ott dolgozó pedagógusok különösen nagy befolyással vannak, hiszen ők alakítják világképüket. A gyerekvédelmi gondoskodásban élők háromnegyede serdülő, akik könnyen befolyásolhatóak és könnyebben tévednek rossz útra is.

A hírTV Iskolapélda című műsorában három szakember, Illésné Áncsán Aranka, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzat gyermekvédelmi központjának vezetője, Apáthy Judit, a Kul Alapítványvezetője és Bozsoki Róbert, a Hűvösvölgyi Gyermekotthon igazgatója tárta fel a probléma gyökereit.

Ki is a veszélyeztetett gyermek?
Bozsoki Róbert elsőként arra hívta fel a figyelmet, hogy jelenleg körülbelül kétszázezer veszélyeztetett gyermek él Magyarországon, és tíz százalékuk él állami gondoskodásban. Ebbe a kategóriába alapvetően azok tartoznak, akik alkoholista, züllött vagy krónikusan beteg szülő gyermekei, esetleg felbomlott, és ezáltal talaját vesztett család elhanyagolt utódai. Szintén ide tartoznak azok a bölcsődékben, óvodákban és iskolákban tartósan kirívó magatartású, neurotizálódott serdülők, illetve a tanulásban lemaradt, túlkoros gyermekek is.
A Hűvösvölgyi Gyermekotthon igazgatója ugyanakkor kitért arra is, ismeretségi körében olyan családok is találhatóak, ahol a szülők 9 gyermeket nevelnek 26 négyzetméteren. Nemcsak nevelik, iskolába járatják és etetik őket, még lehetetlen körülmények között is – jegyezte meg.
Illésné Áncsán Aranka, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzat gyermekvédelmi központjának vezetője szerint a veszélyeztetett gyermekek száma stagnál. Magyarázatképpen hozzátette: az 1997-es gyermekvédelmi törvény megalkotása után felálltak azok a gyermekjóléti szolgálatok, melyek komoly szakmai tevékenységének köszönhetően a gyermekek egy része otthon tudott maradni, különböző családi támogatás segítségével. Kiemelte azt is, hogy az intézmények látókörébe azok is bekerültek, akiket az előző struktúra alatt nem tartottak volna veszélyeztetettnek. Véleménye szerint, - melyet Bozsoki Róbert is megerősített - a gyermekvédelem a szociális prioritások végén kullog.
Regionális eloszlások: a gyerekek leképezik a társadalmi problémákat
Regionális szinten is komoly különbségeket lehet felfedezni, és az eloszlások egy az egyben leképezik az ország helyzetét. Nem meglepő módon Borsodban, a Hajdúságban és Szabolcsban található a legtöbb gyermekotthoni ellátásra szoruló. Míg Vas megyében néhány százat tartanak számon, addig Szabolcsban mintegy kétezret. A Hűvösvölgyi Gyermekotthon vezetője is megerősítette a számadatokat. Mint mondta, a fővárosiak száma nem emelkedett, sőt valamelyest csökkent, ezért számos ilyen intézményt szüntettek meg az elmúlt években.
Kitörési lehetőségek
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzat gyermekvédelmi központjának vezetője a korosztályi problémákról is beszélt. Kifejtette: a törvény szigorodásának köszönhetően az egyre magasabb korosztályból érkeznek a gyerekek, akik már devianciával érintettek, azaz bűnelkövetők voltak. „Sokkal nehezebb velük dolgozni” – ismerte el a szakember.
Éppen ezen a helyzeten kíván segíteni a Kul Alapítvány. Vezetője, Apáthy Judit a részletekről szólva úgy fogalmazott, elsősorban az intézményben élő fiatalokat a családban nevelkedőkkel próbálják összekapcsolni. Táborokat és egyéb más programokat szervezünk számukra – fűzte hozzá, rámutatva: egy-egy életvezetési klub, és a rendszeres foglalkozások segítségével kijöhetnek ugyanis a rejtett tehetségek.
Ezeknek a gyerekeknek rendkívül kevés kitörési pontjuk van az életben, ezért kell mindent megadnunk számukra, és ki kell deríteni, kinek, mihez van érzéke, kit, mi érdekel, és mi felé lehet elindítani – erősítette meg a Kul Alapítvány vezetőjének gondolatait Bozsoki Róbert, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a tanulás segítségével akár 24 éves koráig is a rendszeren belül tudják tartani a gyerekeket. Ennyi idő pedig elég ahhoz, hogy két, akár három szakmát is elsajátítsanak. A szakember szerint azonban a legtöbbjükből hiányzik a kitartás, ezért is van szükség ilyen alapítványi segítségre. Az elmúlt időszak eredményei szerint valóban így van, hiszen több pozitív példát is lehet említeni. A Kul Alapítvány támogatta ugyanis többek között Oláh Ibolyát, aki a Megasztár győztese volt néhány éve Magyarországon.

2011. június 5., vasárnap

Pedagógus Napon


Az iskola megbetegíti a gyerekeket - interjú Vekerdy Tamás pszichológussal
Vekerdy Tamás szerint a mai magyar iskolát az épülettől az írástanításig gyerek nélkül találták ki. Ha a diák túl jól alkalmazkodik elvárásaihoz, megbetegedhet. Nincs értelme a rohanásnak, a tananyag bebiflázásának, mert annak jórészét úgyis elfelejtjük. Persze vannak azért jó példák, gyermekközpontú iskolák is Magyarországon.
Balla István
2007. szeptember 3. 03:00

Az ismert pszichológus, oktatáskutató szerint a mai magyar iskola számos dolgot nem tud a gyerekekről, s nem is kíváncsi rájuk. Vekerdy Tamás úgy véli, amit régebben a tanítónők ösztönösen tudtak a kisdiákokról, már elfelejtettük, amit pedig a tudomány ma már egzaktan tud a gyerekről, még nem jutott el az iskolákba. Így egy sor olyan dolog történik a nevelés-oktatás során, amely nem veszi figyelembe a gyerekek testi-lelki fejlettségét. A Pedagógiai Alternatívák Központjának vezetője egyik könyvének azt a címet adta: „Az iskola betegít”.

Hogyan betegít az iskola? Mondana erre példákat?

Kedvenc példám az írástanítás. Amikor a régi tanító néni írni tanította a gyerekeket, azt mondta: „Kisfiam menj haza, kérj édesanyádtól újságpapírt, terítsd ki a konyhakőre, és a legvastagabb postaironnal kerekíts rajta!” Így kezdődött az írástanítás. Mára elfelejtettük a nagy papírokat, a palatáblát, és még az elemi iskolások füzeteinek sorközét is összenyomtuk és belehúztunk még két sort, mint a gyorsírófüzetbe. A gyerekek kezébe tűhegyes HB-s ceruzát adtunk, ezzel kell beraknia a kis kampóit arra a hihetetlenül pici helyre. (Vigyázva arra, hogy meg ne nőjön az a kampó a sor vége felé!) Évekkel ezelőtt a kéz funkcionális anatómiájával foglalkozó szakemberek megállapították, hogy a régi tanító néninek volt igaza. A kisgyerek kézfeje nincs kész a háromujjas ceruzafogásra. (Egy friss magyar vizsgálat szerint a hatodik életévét betöltött gyerekek 93 százalékának, a hétévesek 83 százalékának nincs kész a keze erre.) Mégis sok helyen az iskola kiadja a jelszót: „Karácsonyra ír-olvas a gyerek!” Márpedig, ha ezt erőltetjük, görcsös lesz az írásuk, és megnehezíti a biztos íráskészségük kialakulását.

Vagy egy másik példa. A gyereknek azért „nagy a feje”, mert kifejlett felnőtt agyveleje van. Tüdőlebenyeinek felszíne viszont ötöde a felnőttének. Tehát a gyerekszervezetnek egyötödnyi tüdővel kell ellátnia a felnőttével egyező méretű agyat. Ez csak akkor lehetséges, ha az a kisdiák négy-öt órát rohangál és üvöltözik a szabad levegőn. Az iskolában viszont rendesen kell ülni, netalán még a szünetben sem lehet kimenni az udvarra, mert ott sár van. Csak csendben, párosával lehet sétálni a példátlanul szűk folyosón. A gyerek folyamatos oxigénhiányos állapotban van az iskolában.

A lányok jobban alkalmazkodnak

Miért a kisfiúkat szokták „rosszabbnak”, elevenebbnek mondani a tanítók? A lányok jobban alkalmazkodnak az iskolához?

Valóban mondják, hogy a kislányok aranyosak, kedvesek, jók, öröm velük dolgozni. A fiúk ostobák, agresszívek, gonoszak, kínszenvedés velük együtt lenni. Nemes Lívia és munkatársai ugyanakkor kimutatták, hogy a lányok között nagyobb arányban fordul elő iskoláskorban pszichoszomatikus - fejfájással, szédüléssel, szemkáprázással, hányingerrel, gyomorfájással, hasmenéssel járó - megbetegedés. (Pedig tudjuk, hogy az iskola hatásai nélkül a fiúk mindig betegebbek, mint a lányok. Már születéskor kicsit több fiú hal meg, aztán is mindig többen vannak az orvosnál, kórházban, pszichológusnál, a nők tovább is élnek.)

Ha jobban alkalmazkodnak az iskolához, felveszik annak „ritmusát”, akkor mi az oka ennek?

A lányok látszólag valóban jobban alkalmazkodnak az iskolához. Jók, szorgalmasak. A baj épp az, hogy túl jól teljesítenek. Egy olyan iskolához alkalmazkodnak, amely, ha alkalmazkodnak hozzá, megbetegíti őket. Nem gyerekre szabott az egész iskola sem módszerében, sem felépítésében, sem időbeosztásában. Mi az például hogy 45 perces óra? Ilyen nincs. A kisgyerek 6-12 percig tud figyelni, és ez az idő lassan nő. (A zseniális tanító esetleg váltogatja az órai foglalkozásokat.) Ha viszont mesélek nekik, és utána esetleg el is játszhatjuk közösen a mesét, akkor már bent vagyunk 75 perce a teremben, és még pisilni sem ment ki senki. S ezeket lehetne sorolni a végtelenségig. A magyar iskola az épülettől az írástanításig gyerek nélkül van kitalálva.
Forrás: fn.hu

2011. május 20., péntek

Ferge Zsuzsa: Szegény gyerekek!


„Legyen szó egészségről, oktatásról, anyagi jólétről, mindenütt lesznek az átlagnál rosszabb helyzetű gyerekek. A perdöntő kérdés az, hogy mekkora a lemaradásuk. Valószínűleg van egy pont, amelyen túl a lemaradás nem elkerülhetetlen végzet, hanem politikafüggő, és nem egyszerű egyenlőtlenség, hanem igazságtalanság” – írja az UNICEF, az ENSZ gyermekvédelmi szervezete. A kormány Nemzeti együttműködés programjában markánsan megjelent a szegénység és kisebb nyomatékkal az egyenlőtlenségek csökkentésére irányuló kormányzati szándék. Az egészségügy esetében, írja a program, „aggasztó mértéket öltenek az egészségi állapot térségi és társadalmi egyenlőtlenségei is… Kiemelt cél a lakosság egészségi állapotának javítása és a területi különbségek csökkentése”. Az iskolának, pontosabban „az oktatás-nevelésnek kiemelt feladata van a társadalmi szolidaritás, az egyenlőtlenségek kiegyenlítésében”.
A program valósághű diagnózisokat ad munkanélküliségről, mélyülő szegénységről, a nyomorban tengődő gyermekekről és arról, hogy „nem lett jobb a gyermekeknek, ahogyan pedig a szocialisták programja meghirdette. A legszegényebbek közvetlen támogatására az állam jelenleg is csupán a költségvetés kiadásainak egy százalékát költi el”. (75. o.) Ennyire világos diagnózis után evidensnek tűnt, hogy az új kormányzó párt azonnal megkezdi a terápiát, megállítja és megfordítja a korábbi kormányok szegényellenes politikáját. A már meghozott és még tervezett jogszabályokból kibontakozó törekvések ennek az ellenkezőjére utalnak.
Az egyenlőtlenség nem azonos az igazságtalansággal, de nagyon közel áll hozzá. Igazságos-e, hogy amikor már elég forrás van Magyarországon ahhoz, hogy megszűnjön az éhezés és fázás, mégsem jut elég étel, tüzelő, cipő a gyerekek harmadának-negyedének? Igazságos, hogy ha szegény valaki, akkor tíz évvel kevesebbet él, mint ha jómódú? A tömegnyi igazságtalanság csökkentésében sokan sokat segíthetnek, de a fő felelősség az államé.
Magyarországon a mérhető jövedelemkülönbségek az európai átlag körül vannak, ám így is nagyok. Az alsó és felső jövedelmi tized között hét-nyolcszoros a különbség. (A vagyoni különbségekről nincs adat). A kormányzatnak kevés közvetlen eszköze van a jövedelmi és vagyoni szélsőségek korlátozására. Ezek közül legfontosabbak az adók, amelyek esetleg fent korlátozhatnak, és a szegényeknek nyújtott juttatások, amelyek az alsó szintet emelhetik. Mindkét eszköz ma az igazságosság nevében elvárható iránnyal ellentétesen változik. Az adók esetében a kormányzat már 2010 nyarán kiütötte saját kezéből az egyenlőtlenség-újratermelés korlátozásának egyik fontos eszközét, amikor az egyenesági rokonok között megszüntette az örökösödési illetéket, bármekkora legyen is a vagyon. A magas jövedelműeket szolgálja a tőkejövedelmek és vállalkozások egyre kedvezőbb adóztatása – kivéve persze a különadóval sújtott (sajátosan kiválogatott) ágazatokat és vállalatokat. Hivatalos kormányzati tájékoztatás szerint „2011 lesz az első teljes adóév, amikor a hazai vállalkozások 500 millió forintos adóalapig a korábbi 19 százalék helyett mindössze 10 százalékos társasági adót kell hogy fizessenek”, és már törvény rögzíti azt is, hogy 2013-tól ez a határ is megszűnik, a társasági adó mindenkinél 10 százalékos lesz. (A tőkejövedelmek adója a munkajövedelmeknél is kedvezőbb.)
A személyi jövedelemadó egységes kulcsa is tovább erősít egy sor egyenlőtlenséget. Mellesleg: egységes adókulcs Európában Monacón (0 kulcs) kívül csak a volt „keleti blokkban” van, ám ott, egyelőre Lengyelország és Szlovénia kivételével, mindenütt. (2010. októberi adatok szerint a világban is csak két-három további példa van erre: Szaúd-Arábia 20, Virginia-szigetek 0 százalék.) Magyarországon az adókulcs csökkentése a magas jövedelműek számára 147 milliárd forint többletet jelent. A családi adókedvezmény átalakítása további 145 milliárd forintot biztosít a gyerekes családoknak, ami csaknem a fele a családi pótlék teljes összegének – vagyis akár 40-50 százalékkal emelhető lett volna a családi pótlék, ami kiemelt segítséget adott volna a gyerekeseknek, kivált a sokgyerekeseknek, a gyereket egyedül nevelőknek. Ám az adókedvezmény formájában nyújtott növekmény csak azokhoz ér el, akik igénybe tudják venni. Az egygyerekesek havi 120 ezer, a kétgyerekesek havi 170 ezer, a háromgyerekesek havi 490 ezer forint bruttó kereset mellett tudják a teljes kedvezményt – gyerekenként havi 10, 20, illetve 33 ezer forintot – érvényesíteni. Ha van kereső, ez az egy- és kétgyerekesek zöménél még menni fog, a nagyobb családoknál ritkán, hiszen kevés családnak van havi félmillió jövedelme. Akinek van, annak 2011-től csupán a gyerekek okán évi 1,2 millió forinttal nő a jövedelme. A jövedelemeloszlás alsó régióiban viszont a gyermekek 35-40 százaléka olyan családban él, amelyben vagy nincs kereső, vagy olyan kevés a kereset, hogy elvesztik az adókedvezmény zömét. A gyerekek több mint harmadánál tehát az adóreform nyomán marad a nem indexelt, csökkenő reálértékű családi pótlék, a csökkenő jövedelem.
Természetesen nem az a baj, hogy a gyerekesek támogatása nő. A probléma az, hogy e támogatás csak a felső- és középosztálynak jár. (Egy másik, itt nem részletezhető nehézség az, hogy a családi adókedvezmény a gyermektelenek szempontjából az elvben elutasított és igazságtalannak tartott „gyermektelenségi adóként” működik.) A kormány tájékoztatását idézve „Az egykulcsos adózás és a társasági adó csökkentésének köszönhetően 600-700 milliárd forinttal több marad a magyar lakosságnál és a vállalkozásoknál” – tegyük hozzá, többnyire az átlag feletti jövedelműeknél. Ez látszik megfelelni a kormányzat kimondott szándékának a középosztály erősítéséről. Csak hát egyfelől az igazi nyertes (miként a vagyonok örökölhetőségénél) inkább a felső-, mint a középosztály. Másfelől kegyetlen kérdés, amire én nem tudok igenlő választ adni, hogy a középosztály erősítése történhet-e a szegény gyerekek rovására? Biztos, hogy igazi az erősödés, ha nem veszünk tudomást arról, milyen következményekkel járnak a nekünk nyújtott kedvezmények? Erkölcsileg is erősít, ha tudjuk, hogy saját családunk körülményeinek javításával a kormányzat tudatosan rontotta tovább a gyerekek szegényebb harmadának helyzetét?
A kisebb keresetűek jó részénél – nagyjából havi 250-300 ezer forint alatt – jól érzékelhető lesz a szja lefelé terjeszkedésének és a félszázalékos nyugdíjjárulék-emelésnek a kedvezőtlen hatása. E mellett teljes egészében őket sújtja az adójóváírás csökkentése. 2011-ben csak ez a döntés 96 milliárd forintos veszteséget okoz „lent”. A lépés érthetetlen. Adam Smith óta az egyik adóztatási alapelv, hogy egy a legalapvetőbb szükségleteket fedező összeg alatti jövedelem nem adóztatandó. Ezt az elvet a világ országainak túlnyomó többsége követi, vagy 0 kulcsos adósávval, vagy az adóalapból leírható összeggel. A nem adózó jövedelemrész szokásosan az eltartottak számával nő, és magasabb jövedelmek mellett csökken. Az elvetMagyarország 1988-tól mindig csak részlegesen alkalmazta. Maga az öszszeg (0 kulcsos sáv) az 1988. évi induláskor még megfelelt az elveknek, az adósáv felső határa a minimálbér fölött volt. Emellett létezett, elsősorban a munkavállalók közlekedési költségeinek ellensúlyozására havi 1000 forintos adójóváírás. Az adómentes határ azonban – különösen reálértéken számolva – fokozatosan csökkent, majd 1996-ban megszűnt. Eközben az adójóváírás olykor megszűnt, olykor visszatért kisebb-nagyobb összegekkel. A költségvetési források növelésének hol erősebb, hol gyengébb érdekén kívül eddig nem találtam elvi magyarázatot arra, hogy miért volt és maradt az adójóváírás ennyire bizonytalan. Mára a jóváírás összege szinte szimbolikussá vált. A tervek szerint két év alatt a 0 kulcsos sáv sorsára jut, teljesen megszűnik. Újabb távolodás Nyugat-Európától.
A szegények helyzetét tovább rontja az ellátások kurtítása. A válságok során elszenvedett veszteségek többnyire arányosak azzal, hogy ki milyen védekezési technikák mozgósítására képes. Ebből következik, hogy ha csak nem történnek különleges erőfeszítések a védelmükre, akkor többnyire a mindenféle forrásokban szegények a legnagyobb vesztesek. A hatékony, széles körű védelem leginkább az állam dolga lenne. Ezért terjed Európa nyugati térfelén a szociálisminimum, azaz olyan pénzbeli ellátási rendszer, amely a társadalom minden tagja számára biztosítja a minimális szintű, szűkös, de mégis elviselhető megélhetést. Magyarország ezt az elvet sosem vette komolyan. Ez a válság bekövetkeztével a korábbinál is nagyobb károkat okoz. A szegények védelme szokás szerint ezúttal is minimálisra sikeredett. A kevés jó példa egyike a kilakoltatási moratórium, ami azonban csak 2011 áprilisig ad védelmet azoknak, akiket adósságbehajtás vagy otthonvesztés fenyeget. 2010 végén több mint százezer végrehajtással fenyegetett ingatlanról és egymillió feletti adósról szólnak a hírek. Egyelőre – számos ilyen javaslat ellenére – a gyermekes családok kilakoltatása ellen sincs védelem.
Az ellátások – családi pótlék, segélyek – zömének reálértéke 2008 óta mintegy 15 százalékkal csökkent az indexálás elmaradása miatt. A nyugdíjminimum összege, amely a legtöbb segély számítási alapja, negyedik éve 28 500 forint. Ennyi a gyes vagy a munkanélküliek bérpótló támogatása is. A segély ennél kevesebb. Noha a munkanélküliség 2011-ben minden valószínűség szerint inkább nő mint csökken, az eddigieknél kevesebb vagy alig több jut munkanélküli ellátásokra, közmunkára, segélyekre. Ez utóbbiak összege továbbra sem éri el a sokat emlegetett határt, a GDP egy százalékát. A közfoglalkoztatásra 2010-ben 116, 2011-ben 64 milliárd jut. Nem mindenkinek fog tehát munka és ezzel minimálbér jutni. Annál kevésbé, mert az új közmunkaprogram a többségnek csak négyórás munkát, azaz havi 39 ezer forint bruttó bért szán. Az összes felsorolt szegénységenyhítő tétel – a közmunkától a rendkívüli segélyig – bár két és félmillió szegény, ezen belül egymillió gyerek életét lenne hivatott könnyíteni, együtt is alig teszi ki a 28 ezer milliárdos GDP három százalékát. A „legszegényebbek közvetlen támogatásának” korábban a jelenlegi kormány által sérelmezett szűkmarkú összege tovább zsugorodott.
A Központi Statisztikai Hivatal által számított létminimum, amely minden szükségletet szűkösen elégít ki, de lehetővé teszi a rezsi kifizetését, egy kétgyerekes családnál 2011-ben 260 ezer forint körül volt. A segélyen élő család pénzjövedelme – már ha mindent megkap, ami „jár”, ami nem általános – alig éri el a 100 ezer forintot. Ennyi jön össze 28 500 forint bérpótló juttatásból, 27 ezer forint családi pótlékból, mondjuk – bőkezűen számítva – 25 ezer forint kiegészítő vagy rendkívüli segélyből, lakástámogatásból, alkalmi jövedelemből, meg abból, ha a gyerekek ingyenes óvodai-iskolai étkezésének árát is átszámítjuk pénzre. A létminimum és a tényleges jövedelem közti 150 ezer forint feletti hiány akkor sem szüntethető meg, ha szigorítjuk a minimumot, vagy kicsit több feketemunkát nézünk el. Az adatokból sajnos az is következik, hogy ha van is egy kereső, de a minimálbér körüli a bére, akkor a „kell és a van” közötti jövedelmi szakadék legföljebb felét tudja áthidalni. Ha nincs kereső, az szükségképpen jelent nélkülözést, fizetésképtelenséget és eladósodást, további súlyos következményekkel. Csak részben enyhíti a szegénységet, ha van egy alacsony jövedelmű munkavállaló, és még kevesebb munkára ösztönzést jelent a félmunkaidő, pláne minimálbéren. Gyakran fölmerül, hogy a pénzbeli ellátásokat részben vagy egészben meg kellene szüntetni, mert a szegények elkocsmázzák, elszórják a pénzt. Ez a kérdés is túl messzire vezet, de legalább két megjegyzést tennem kell. Számos kutatás és helyi tapasztalatgyűjtés bizonyítja, hogy persze, a szegények, (és a nem szegények) néhány százaléka elissza, eljátékgépezi a pénzt. Ők a hangosak és láthatók. A szegények túlnyomó többsége, 90–95 százaléka csendben kínlódik, és elsőnek a gyerekeknek próbál enni adni, már ha az uzsorás nem gyorsabb.
A középosztály erősítésére fordított 600–700 milliárd forintot valahogyan pótolni kellett a költségvetésben. A nem feltétlenül pozitív hatású különadókon, illetve a visszamenőleges adóztatáson túl számos megszorítás történt, amely mind elsősorban a szegényeket érinti. Túl azon, hogy pénzjövedelmüket – inflációval és szigorításokkal – kurtítják, többnyire romlik a központi vagy helyi költségvetésekből fedezett szolgáltatások – oktatás, szociális munka, hajléktalan ellátás, stb. – központi fedezete és színvonala. A jobb helyzetűek ezt a saját erejükből tudják kompenzálni. A szegények azonban elszenvedik a következményeket.
A szegénység már 2007 és 2009 között is nőtt. Az új kormányzat eddigi lépései alapján a további szegényedésnek nagy a valószínűsége. E folyamatokban a gyerekek a legnagyobb vesztesek közt vannak.
Forrás: NOL